- Engedjen el! - kiáltottam majd ismét rántottam egyet a bal karomon, amit egy fiatal férfi fogott, és húzott maga után egy folyosón.

- Nina, nyugodj meg. - folyton nyugtatni akar, meg ez az állandó Ninázása a fenébe is! Nem vagyok Nina! A nevem Ashley. Lehet, hogy neki a Nina jobban tetszik, de attól még nincs joga így hívni.

- Nem vagyok Nina! -  és ismét rángatni kezdtem a kezem. De a férfi egyre jobban szorított, és ez kezdett fájni. Ez nekem sok, nem bírom tovább. Hirtelen könnyezni kezdett a szemem, én pedig lerogytam a földre. Barna, a hátam közepéig érő hajam az arcomba hullt, én pedig csak sírtam. Erre a férfi karjába vett és úgy vitt tovább. De engem nem érdekelt. Haza akartam menni. Egyáltalán miért hoztak ide? Majd bementünk egy szobába, ahol lerakott az ágyra, és betakart. Én meg csak sírtam. Elég szánalmasan nézhettem ki. Mikor kifelé tartott a szobából, utánanyúltam, és megfogtam az ingujját, még éppen elcsíptem. Erre ő hátrafordult, hogy megkérdezze mi a bajom. Én felültem az ágyamon, ő pedig leült mellém.

- Kaphatnék egy pohár vizet? - kérdeztem, majd a férfi bólintott, és elindult ki a szobából. Én felhúztam a térdeimet, átkaroltam őket, és bámultam ki az ablakon. Kint már sötét volt, körülbelül 8 óra lehetett. A térdemre hajtottam a fejem, és gondolkodtam. Próbáltam visszaemlékezni valamire, bármire... de semmi. Semmi nem jut eszembe! Ekkor kinyílt az ajtó, és a férfi lépett be az ajtón egy pohár vízzel. Odaadta nekem, és még valamit belenyomott a kezembe. Egy pár cukorka volt.

- Kösz. - vetettem oda neki, megittam a vizet, a poharat a cukrokkal együtt leraktam az éjjeliszekrényemre.

- Nem szereted? - kérdezte a férfi. A hangja nem volt túl mély, inkább olyan bársonyos. Illett a kinézetéhez. Nem volt egy kigyúrt pasas, félhosszú feketés színű haja volt, és barna szemei.

- A nevem Jim. A tiéd pedig Nina.

- Nem! - szóltam rá - miért lennék már Nina? - Látszólag hülyén hangzott a kérdés, mivel a férfi a szemeit forgatta, aztán rám mosolygott.

- Ezt nem tőlem fogod megtudni. Aludj, holnap reggel mindent megértesz. - felállt, az ajtó felé indult, aztán visszafordult.

- Jó éjt, Nina. - majd kacsintott egyet. Legszívesebben betömtem volna a száját. De úgy döntöttem ráér ez holnap. Fáradt voltam, így hamar sikerült elaludnom. Az álmom nagyon homályos volt. Anyut láttam, és nagyon melegem volt. Szinte már égető. De eddig tartott az álmom, semmi mást nem láttam. Mire észbe kaptam már a szemembe sütött a nap. Ekkor kopogtak az ajtómon.

- Bejöhetek? - kérdezte egy hang. Nyilvánvalóan nem Jim volt, ez a hang öregebbnek hallatszott.

- Öhm...persze. - majd - mint ahogy gondoltam - egy idős férfi lépett be az ajtón. Kopaszodó, szemüveges öregember. Kedvesnek látszott.

- Szia Ni-

- Nem. - szakítottam félbe a mondandóját. - Nem vagyok Nina.

- De igenis az vagy. - majd odajött hozzám, és leült az ágyam végébe.

- Szabad megtudnom hogy miért? - ismét felhúztam magam elé a térdeimet, és átkaroltam őket. Ez, olyan megszokás volt.

- Persze. Épp ezt készültem elmondani. Szóval... azért hívunk így, mert az igazi nevednek nem szabad kiderülnie. Mikor idekerültél, mi elneveztünk Ninának. És mielőtt megkérdeznéd, egy árvaházban vagy...

- Á-árvaházban?! De-de én nem vagyok árva! - kikerekedett szemmel néztem az idős úrra, miközben erősen markoltam a lábaimat. Ő sóhajtott egyet, levette a szemüvegét, előrántott a zsebéből egy kendőt és törölgetni kezdte.

- Sajnálom Nina.

- Meghaltak? - a szemeim megteltek könnyekkel, már alig láttam ki mögülük.

- Igen - mondta az öreg úr, és felém nézett. Én pedig sírtam, ahogy csak bírtam. Erre ő közelebb húzódott hozzám, és magához ölelt - Itt jó helyen leszel. Ennél jobb helyre nem is kerülhettél volna. - de nem figyeltem rá. Most valahogy csak az járt a fejemben, hogy anya és apa....meghaltak.

- Kérsz valamit inni? - hallatszott ismét az öreg hang. Én megráztam a fejem. Nem kell semmi, most...inkább hagyjanak békén. - Nina, tudod miért kerültél ide? - látszólag terelni szerette volna a témát.

- Mert árva vagyok?

- Nem. Nem arra a részére gondoltam. Azok az árvák kerülnek ide, akik vagy nagyon tehetségesek, vagy intelligensek. - nagyon meglepődtem mikor ezt mondta. Én meg a tehetség? Meg az intelligencia...

- És én melyik vagyok? - kérdeztem gúnyosan.

- Mindkettő. - erre felkaptam a fejem. Szórakoznak, vagy mi?

- Nem hiszek neked. Szórakozol ugye?

- Nem szoktam hazudni - nézett rám lágyan, és a vállamra tette a kezét.

- Remélem ezt be is fogod tartani. Öhm... még a nevedet sem tudom.

- Milyen illetlen vagyok elnézést. A nevem Roger.

- Ez az igazi neved? - majd kissé meglepetten nézett rám

- Okos kérdés, nagyon okos. Ezt még senki nem kérdezte meg. De igen. Ez az igazi nevem.

- Te miért nem használsz álnevet? És akkor nekünk miért kell? - hirtelen lebombáztam kérdésekkel, de ezeket muszáj volt feltennem. Roger tétovázott, majd halkan megszólalt.

- Mert értem már nem kár. - erre a mondatra nagyon megdöbbentem, mi... mi az, hogy nem kár? Dehogynem!

- Hogy mondhatsz ilyet? - kérdeztem kissé felháborodottan. Erre ő felkapta a fejét. Szemei ellágyultak, és megsimogatta a fejemet.

- Köszönöm. Amúgy, van pár ruha a szekrényedben, és ha szeretnéd, akkor körbevezetlek a házban.

- Köszi. Akkor kimennél hogy átöltözzek?

- Persze. Siess! - aztán kiment a szobából és becsukta az ajtót. Odasétáltam az ajtóhoz és kinéztem a kulcslyukon, a biztonság kedvéért. Majd mikor láttam hogy Roger épp a kulcslyuk előtt áll, és eltakarja azt, kinyitottam a szekrényt, és leesett az állam. Egy pár ruha? Egy pár ruha? Ez a szekrény tele van tömve minden féle cuccal! Én kiválasztottam egy egyszerű fekete pólót, meg egy kissé koptatott farmert, a hajamat becopfoztam és kimentem a szobából Rogerhez. Mikor végignézte egyszerű öltözékem, egy kissé elmosolyodott majd megrázta a fejét.

- Mi a baj?

- Annyi ruha közül ezt választottad? Voltak márkás dolgok is a szekrényedben.

- Ja, hát nekem nem a márka számít. - intett egyet a kezével, hogy menjek utána, és én engedelmesen Roger felé indultam. Végigsétáltunk a hosszú folyosón, mondjuk fogalmam sem volt miért olyan hosszú összesen 4 vagy maximum 5 ajtót számoltam meg. Roger megszakította a gondolatmenetemet.

- Ez lesz az új életed helyszíne, tehát figyelj oda rendesen. - új élet... ez olyan fura. De igaz, teljesen igaz, szóval figyeltem. A házban 3 emelet és egy alagsor volt. Az épület több szárnyból állt, Roger csak a miénkbe vitt el. A földszinten volt az ebédlő, és egy rakás "osztályterem" . Az első emeleten volt a könyvtár, és informatika termek. Nagyon high-tech cuccok voltak. A második emeleten hálószobák voltak, ahogy a harmadik emeleten is. A másodikon nagyon sok szoba volt. Itt azon csodálkoztam hogy férnek el? A harmadikon pedig az a pár szoba volt amiket említettem. Furcsa volt, de legalább nincs túlzsúfolva. Az alagsorban mosodák és hasonlók voltak. Roger nem is vitt le, mondván hogy hacsak nem mosónőnek jöttem, semmi szükség nem lesz rá. Szóval elindultunk vissza a harmadikra, a szobámba. A második és a harmadik emeleti lépcső között egy éles kanyar volt, vagyis nem láttad ha valaki száguldozik le a másik lépcsőn, amíg te szépen lassan ballagsz felfelé. Szóval ebben a kanyarban mentünk fel Rogerrel, mikor hirtelen valaki nekem jött. Mindketten elestünk, én a fal felé, ő a lépcső felé. Kicsit bevertem a fejem, de semmi bajom nem lett különösebben, a srác rögtön felpattant, és a fejét kezdte vakarni. Biztos beütötte. Majd mikor végzett, a kezét nyújtotta felém. A keze véres volt. Eléggé beüthette a fejét. Én gyorsan felálltam, és szóltam Rogernek.

- Roger, vérzik a feje. Nagyon beüthette. - erre ő ismét a fejéhez rakta a kezét és megnézte. Tényleg vérzett.

- Jaj Mello... - Mello, igazán furcsán nevezték el. De úgy látszik nem zavarta. Az eséstől szétjött hajamat újra copfba fogtam, majd illedelmesen bemutatkoztam.

- Szia. Nina vagyok - majd kezet nyújtottam neki. Erre ő beledörgölte a fekete nadrágjába a véres kezét, hogy ne legyen olyan az enyém is.

- Mello. Örülök a találkozásnak.

- Én is. Öhm... jól vagy?

- Persze semmi baj. Megszoktam - erre akaratlanul is gúnyosan szólaltam meg.

- Jaa, te hobbiból szaladgálsz neki az embereknek? - kérdésemre kuncogással válaszolt.

- Nem. - beszélgetésünket egy másik fiú szakította félbe

- Mello! Ember te jó ég! Égen-földön kerestelek!! - majd mikor felért a lépcsőre és látta a fiú kissé véres szőke haját, hirtelen össze vissza kapkodta a fejét

- Mi a frászt művelsz?

- Fogd be, Matt! - összefonta maga előtt a karjait, és felém fordult - Amúgy, mondtam már hogy bocs? - erre egy széles mosoly ült ki az arcomra, még ma sem tudom miért.

- Nem, még nem.

- Ja, hát akkor bocs.

- Semmi baj. Neked nagyobb bajod lett belőle mint nekem.

- Ez is igaz - Matt és Roger pedig csak hallgattak. Egy darabig.

- Ember el akarsz késni? Óránk lesz 2 percen belül!!

- Oda készültem, csak közbe jött ez az amint látod.

- Na mindegy! Induljunk. Elnézést, de mennünk kell sziasztok. - és elindultak lefelé a lépcsőn.

- Jól vagy? - kérdezte Roger. Én bólintottam, majd elindultunk a szobámba. Mikor odaértünk, én leültem az ágyamra, Roger pedig leült mellém. - A két fiú ezen az emeleten lakik - mondta. Ezzel mire akart célozni?

- Hmm... oké. - ennyi volt róla a véleményem... egyelőre. Még beszélgettünk egy kicsit Rogerrel, aztán egyedül hagyott a szobámban. Egyedül... mikor az ember egyedül van akkor általában gondolkodik. Én az új életemen elmélkedtem. Új élet...