Miután Nina felment a szobájába, csak én és Matt maradtunk az udvaron, persze rögtön meg is kaptam, hogy igazán tényleg nem kellene ilyennek lennem, de nem igazán érdekelt. Az annál inkább, hogy Ninát megbántottam. Hülye vagyok! Mindegy, ma már nem fogok bocsánatot kérni, nem akarom zavarni, biztos nagyon haragszik rám, és látni se akar. – Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok keringtek a fejemben. Eközben Matt végig fecsegett, de csak a végét hallottam.

- Nem így van? – kérdezte.

- De igen, biztosan - motyogtam. Igazából semmi kedvem nem volt semmihez. Persze, erről is Near tehet. Na jó, talán nem őt kéne hibáztatni, hanem magamat... De rákenni egyszerűbb nem?! Dehogynem. Mindegy, nem érdekel. Majd bocsánatot kérek Ninától. A gondolatok csak úgy pattogtak a fejemben. Rosszul éreztem magam. Mire feleszméltem a gondolkodásomból, Matt gyilkos tekintetére lettem figyelmes.

- Nem is figyelsz, mi?! - kérdezte mérgesen.

- Öö... bocsi. Tényleg. Mit mondtál?

- Hogy szerintem ne rágódj ezen, Nina úgysem haragtartó típus – felelte és próbált bíztatni.

- Nem ezt mondtad, ugye? – kérdeztem cinikusan.

- Ööö... nem, de gondoltam ez most jobb kedvre derít. - Matt is lefeküdt mellém a fűbe. – Úgy tűnik nem jött össze.

- Nem igazán, bocsi. – Elég lehangoló lehettem.

- Sejtettem, egy próbát azért megért, nemde? – mosolygott magában. Rendes volt tőle, hogy segíteni akart. – Hány óra?

- Nem tudom. Nincs nálad óra? – kérdeztem vissza, bár nem igazán érdekelt, mennyi az idő. A gondolataimban nem számított.

- Szerinted ha lenne kérdezném?

- Nem tudom.

- Te mit tudsz? Várj, ne válaszolj, mert az lenne a válasz, hogy nem tudom. – Látszólag nagyon felbosszantottam Mattet az önsajnálatommal. Talán tényleg röhejes volt, de engem bántott.

- Valami olyasmi – feleltem unottan.

- Látom eléggé kikészültél. Hagyjalak békén?

- Ahogy gondolod, Matt. Nem zavar, hogy itt vagy. Komolyan. – Tényleg nem zavart, de jelen esetben nem voltam túl jó társaság, sajnos nem tudott felvidítani engem.

- Nem baj, úgy is meg akartam nézni valamit a szobámban. – Füllentett. Talán ismert annyira, hogy tudja, most csak én segíthetek magamon.

- Tényleg nem zavarsz!

- Tudom. De most egyedül kell lenned. Majd dumálunk. Szia. - Felállt, leporolta a nadrágját és a haját és elindult be az épületbe.

- Szia. - Ezzel Matt is lelépett, és én egyedül maradtam az udvaron.

 Ott feküdtem a fűben, és nem csináltam semmit. Még csak nem is gondoltam semmire. Csodálom, hogy nem aludtam el. Nem tudom, meddig lehettem így, de mikor feleszméltem, már majdnem sötét volt. Felmentem a szobámba, de Nina szobájának ajtaja előtt megálltam egy picit. Kopogjak? Nem... Majd holnap, biztos látni sem akar. Ezzel továbbálltam, és bedőltem az ágyamba. Nem sokkal rá, el is aludtam. Másnap reggel, Matt kopogtatása keltett fel. Minden reggel ő kelt, olyan, mint egy kakas. Gyorsan felöltöztem, és már indultunk is reggelizni. Ám ma reggel valami mégis más volt, mint általában. Ugyanis, mikor Nina ajtaján kopogtattunk, amit ő "dörömbölésnek" hív, senki nem szólt, hogy "megyek" vagy "kelek" vagy "gyere be". Csak a néma csend volt a válasz. Mattel kétségbeesetten néztünk egymásra, majd megpróbáltunk bemenni, de az ajtó zárva volt.

- Talán Roger tudja, mi van vele... - mondta Matt habozva, és én már rohantam is Rogerhez. Miután beengedett az irodájába, megnyugtatott és leültetett egy székbe. Ekkorra megjött Matt is, ő is futott, de gondolom gyorsabb voltam.

- Sziasztok fiúk - mondta Roger lesütött szemekkel. A szemüvegét törölgette, miközben papírokra bámult az asztalon.

- Mi a baj? Hol van Nina?? - kérdeztem Mattel egyszerre. Nagyon aggódtam, és látszólag Matt is. Hol van Nina? Ez a kérdés visszhangzott bennem. – Kérlek, mondd, hogy jól van!

- Jól van… De Nina elment. Azt kérte, hogy ezt adjam oda, ha keresitek őt. Őszintén, azt hittem, hogy erre még tegnap sor kerül. – Turkált egy kicsit a zsebében, majd egy gondosan összetűrt papírt nyomott a kezembe.

- Elment? Hova ment? - kérdeztem követelőzően. Nem hittem a fülemnek. Matt csak értetlenül állt mellettem, és a szemöldökét ráncolta.

- Ninát... örökbe fogadták. Az édesanyja nővére és a férje eljöttek érte, és elvitték.

- Lehet ilyet egyáltalán? - kérdezte Matt meglepetten.

- Eddig még nem volt arra példa, hogy olyan gyerek került volna ide, akinek vannak még élő hozzátartozói. Ez az első ilyen eset volt. Habár mi nem tudtunk róla, még is be bírták bizonyítani, hogy a rokonai. Mondtuk nekik, hogy itt jó helye van, de ragaszkodtak hozzá, hogy elvigyék. Sehogy nem bírtuk meggyőzni őket. Itt a levél, nem olvastam el. Most viszont, sok a dolgom. További szép napot fiúk.

- Szép napot mi? – Kikaptam Roger kezéből a levelet, és Mattel kisétáltunk az irodából. Bevágtam magam mögött az ajtót. Nem Rogerre voltam dühös… Magamra.

- Szia Roger - mondta Matt mielőtt kiléptünk.

- Sziasztok – felelte Roger. Mattel felmentünk a szobámba, és elolvastuk a levelet.

" Sziasztok, fiúk!

Mikor megkapjátok ezt, valószínűleg már rég nem leszek a közelben. Nagyon fogtok hiányozni, és soha nem felejtelek el titeket. Remélem a sors kegyes lesz, és még találkozunk. Mello, ne aggódj, nem haragszok rád, emiatt ne rágódj. Ti voltatok a legjobb barátaim. Mindig azok lesztek. Hiányozni fogtok.

Üdv: Nina "

- Te is hiányozni fogsz - mondta Matt, majd összetűrte a levelet, de én egy szót se szóltam. Az öklömre támasztottam a fejem. Én idióta!! Meg volt az alkalmam, hogy bocsánatot kérjek, és elszalasztottam! Most pedig talán soha többet nem látom őt. Hiányozni fog. Nélküle nem lesz ugyanaz... De túléltem mielőtt jött, ezután is túl fogom, nem? De ez nem ugyanaz! A fenébe is...

- Mello – zökkentett ki Matt a gondolataimból.

- Hm? – kérdeztem vissza.

- Hát, sajnálom. De megírta, hogy nem haragszik - próbált vigasztalni, de nem sokat segített. Matt jó barát volt. Igaz barát.

- De nem ez a lényeg, Matt. De ezen már nem tudunk változtatni, ugye? A sajnálkozástól nem fog visszajönni.

- Hát nem. Neked is hiányzik ugye? – ledőlt az ágyamra. – Furcsa belegondolni, hogy talán nem látjuk többet. A legjobb barátunk volt.

- Basszus, Matt! Ezzel nem segítesz – csattantam fel. - És persze, hogy hiányzik! És még bocsánatot sem tudtam kérni.

- Nem hiszem, hogy neki ez számítana. Tudta, hogy megbántad. Ismer téged, és én is ismerlek. Kérsz csokit? - Ezt nem lehetett kihagyni. Vigyorogtam egyet, aztán felálltam az ágyról.

- Naná! Elvileg a csoki boldogsághormont tartalmaz... vagy valami olyasmi. Talán jobb kedvünk lesz tőle. – Próbáltam elterelni a gondolataimat, de nem ment. De akkor sem sajnáltathatom magam életem végéig, nemde? Vagy legalább nem ilyen feltűnően.

- Hát persze, számodra a csoki egyenlő a boldogsággal – mosolygott Matt.

- Hahaha! – nevettem gúnyosan, majd elindultunk lefelé az ebédlőbe, és az arcomra valami megkönnyebbültséget erőltettem, de valójában cseppet sem voltam megkönnyebbülve. Este bementem Rogerhez, és megkérdeztem, hogy Nina hová költözött. Azt mondta, Amerikába, Los Angelesbe. Szóval Amerika...