Másnap együtt elintéztünk minden papírmunkát, felvettem az óráimat, leadtam a jelentkezési lapot, amit kitöltöttünk még otthon. Mattnek aznap délelőtt egy órája volt, szóval én addig olvastam a szobámban. Megbeszéltük, hogy miután végez, újra kimegyünk a városba és megnézünk pár nevezetességet. Utána is néztem az interneten, hogy mit szeretnék leginkább megnézni. Londonban egy csomó dolog van, egy hét sem lenne elég rá, hogy mindent megnézzünk! Leginkább a Big Ben, a Tower Bridge és a London Eye érdekelt, szóval úgy döntöttem, megkérem Mattet, hogy azt nézzük meg először. Kíváncsi voltam, mi lehetett Melloval. Szerettem volna kideríteni, de fogalmam sem volt, hol indulhatnék el.

Matt tizenegykor kopogtatott az ajtómon.

-      Egy pillanat, csak összeszedem magam, és már indulhatunk is! – mondtam, gyorsan kinyitottam a szekrényt, átöltöztem, megigazítottam a hajam, fogtam a táskám és már kint is voltam a folyosón. Bezártam a szobámat, és elindultunk.

-      Milyen volt az óra? – kérdeztem, miközben kiértünk a kollégium területéről.

-      Hát, a szokásos. Unalmas. Nem igazán szoktam figyelni, mert az anyagok nagy részét úgyis megszerzem másoktól, és általában csak azokra az órákra járok be amikre van kedvem, vagy ahol írják a mulasztásokat – mosolygott, és megvonta a vállát. – Nem olyan kemény rendszer ám ez. Igazából egy rakás zseni kölyöknek nem nehéz bármit is megtanítani, nem igaz? – nevetett. – Mit szeretnél csinálni?

-      Hát, nézelődtem. És azon gondolkodtam, hogy megnézhetnénk a Big Bent, vagy a Tower Bridget, vagy a London Eyet. Ezek érdekelnek a legjobban – mondtam, miközben a fülem mögé tűrtem a hajamat.

-      Rendben. Ezek közül a London Eye van a legközelebb, de mindegyikhez busszal kell mennünk, nem baj? – Látszott rajta, hogy a fejében lezajlott az összes lehetséges útvonal, ahogy eljuthatunk oda.

-      Persze, menjünk busszal – mondtam lelkesen. Elsétáltunk a legközelebbi megállóig, megvártuk a számunkra megfelelő buszt, és felszálltunk rá. Tipikus angol piros, tető nélküli busz volt, szóval úgy döntöttünk, felmegyünk a tetejére, mert nekem, mint újdonsült angliainak ez nagy élmény lesz. Legalábbis Matt így fogalmazott. Pont találtunk még helyet, hogy egymás mellé ülhessünk. Én ültem kívülre, bár egy kicsit féltem. Nem volt tériszonyom, csak megrémített, hogy kipottyanhatok egy nagyobb széllel. Persze ez túlzás, de akkor is ijesztő volt. Erősen markolásztam a táskámat, gondolva, hogy az majd megvéd. A szél szanaszét fújta a hajam, egyenesen Matt arcába, aki nevetve tolta félre onnan.

-      Bocsi – mondtam nevetve, és próbáltam összegyűjteni a nagy hajzuhatagot a kezeim közé.

-      Semmi baj, gyönyörű hajad van – felelte, segített összefogni, aztán a kezembe adta. Én a nyakamhoz fogtam a nagy részét, így már csak kóbor szálak repkedtek ide-oda.

-      Köszönöm szépen – feleltem mosolyogva. – A végén még zavarba jövök.

El voltam bűvölve a látványtól, London meseszép és pezsgő város volt. Nem úgy, mint Los Angeles, sokkal nyugodtabb módon pezsgő. Néha még a buszról is meg lehetett pillantani a Temzét. Úgy nézhettem ki, mint egy kisgyerek, aki először látott havat. Matt néha jókat kuncogott rajtam, és sokszor megjegyezte, hogy aranyos vagyok. Nagyjából tíz percet utazhattunk, és amikor leszálltunk, már láttam az óriáskereket.

-      Hisz ez mesés! – lelkendeztem. Hatalmas volt, és nagyon szép. Elég hosszú sor állt előtte, nem csak mi szerettük volna onnan élvezni a látványt. Amíg sorban álltunk, nagyon türelmetlen voltam. – Matt, sosem kerülünk sorra – nyűgösködtem.

-      Ne aggódj, nem szalad sehová az óriáskerék. Nem is gondoltam volna, hogy odavagy az ilyen vidámparkos dolgokért.

-      Nem is vagyok. Nem szeretem a vidámparkot. Tizennégy éves koromban ültem utoljára ilyen pörgő-forgó vidámparki ketyerén, akkor jöttem rá, hogy soha többet. Olyan rosszul voltam, hogy utána alig bírtam megállni a két lábamon – mosolyodtam el a régi emlékképen. Tényleg szörnyen rosszul éreztem magam akkor. – De az óriáskerék nyugodt, lassú, és szép róla a kilátás. Erről biztosan.

-      Alig várom, hogy lássam az arcod, amikor felérünk a tetejére. Biztos le fog esni az állad, úgysem nehéz lenyűgözni téged – mosolygott rám.

Amikor együtt voltunk, mindig mosolyogtunk. Matten is látszott, hogy boldog, hogy a társaságában tudhat engem. Talán húsz perc várakozás után végre sorra kerültünk. A táskámban kotorásztam a pénztárcámért, amíg Matt mindkettőnknek megvette a jegyet.

-      Köszi Matt! Visszaadom, rendben? – mondtam kicsit szégyellősen. Nem szerettem gondot okozni másoknak.

-      Ne viccelj, meg vagy hívva. Ez az első londoni nevezetességed, élvezd csak – mondta, beszálltunk az egyik kabinba, aztán várnunk kellett kicsit, amíg elindult az óriáskerék.

-      Úgy izgulok. Szép lesz? – kérdeztem Mattet, aki mellettem ült. Csak mi ketten voltunk a kabinban.

-      Szép lesz – felelte, aztán elindultunk. A kerék nagyon lassan forgott, és minden centivel, amivel magasabbra értünk, a szívem egyre gyorsabban kalapált. Felálltam, és ekkor kicsit megingott a kabin. Megijedtem, de kinéztem a nagy üvegen. A látvány lehengerlő volt, a szám fülig ért. Szebb volt, mint amit el tudtam volna képzelni. Mattre mosolyogtam, aki odaállt mellém, és egy ideig csak csendben néztük a látványt. Amikor a kerék tetejére ért a kabinunk, tényleg látni lehetett szinte az egész várost. Ekkor ő megfogta a kezemet. Ránéztem, de ő csak a tájat figyelte, és mosolygott. Követtem a példáját, és kiélveztem minden egyes pillanatot. Amikor kiszálltunk, sétáltunk még egy kicsit a forgatagban.

-      Szeretnél ebédelni? Ideje lenne már – kérdezte.

-      Nem tudom, egy kicsit éhes vagyok. Mit ennél? Tegnap én választottam, ma te jössz.

-      Gyere, elmegyünk valami angol étterembe. Ha már nagy angol napot tartunk – mosolygott. Eszembe jutott, amikor megfogta a kezemet.

-      Rendben, menjünk – helyeseltem. A közelben volt is egy, biztos mert a közelben volt az egyik leghíresebb turistalátványosság. Beültünk, és nézegettük egy kicsit az étlapot. Volt egy csomó számomra ismeretlen étel, úgyhogy Mattet kérdezgettem, hogy mit rendeljek.

-      Amit csak szeretnél. Mi érdekel? – kérdezte. Fogalmam sem volt. Kicsit mindig féltem kipróbálni éttermekben új ételeket, mert ha nem ízlik, ott nem hagyhatod ott. Matt elmondta, szerinte mi a legjobb, szóval azt rendeltem én is. Miután kihozták, félve kóstoltam meg. Matt várta a reakciómat, és végül is tényleg finom volt. Miután látta, hogy ízlik, ő is belekezdett az övébe. Miután végeztünk, elindultunk a Big Ben és a Tower Bridge felé. Sokszor vettem észre, hogy Matt engem néz. Olyankor rámosolyogtam, és folytattuk utunkat. A Big Ben is gyönyörű volt, és hatalmas. Pont elcsíptük a harangszót is, hát… hangos, ha mondhatom így. Mire végigjártuk őket, már késő délutánra járt, szóval újra buszra ültünk és meg sem álltunk addig a megállóig, ami legközelebb van az egyetemhez. Leszálltunk, és visszasétáltunk.

-      Csodás nap volt, köszönöm! – mondtam mosolyogva. – Mesésen éreztem magam.

-      Örülök, hogy ezt hallom – felelte, és kicsit közelebb araszolt hozzám. Amikor beértünk a kollégiumba, felsétáltunk az emeletünkre, és a szobám előtt megálltunk.

-      Van kedved még ma csinálni valamit, vagy van más dolgod is? – kérdeztem, miközben a kulcsomat a zárba dugtam.

-      Mihez lenne kedved még? Hiszen mindjárt sötét van – mosolygott kicsit gúnyosan. Úgy mondta ezt, mintha még mindig gyerekek lennénk, és a sötét bármilyen gondot is okozott volna.

-      Nem tudom. Bütykölheted a gépemet, hogyha akarod – kacsintottam rá, és ennek ő látszólag nagyon örült.

-      Menő! – lelkendezett. Kinyitottam az ajtómat, és bementünk. Ledobtam a táskám az ágyra, és lehuppantam mellé. Rámutattam a székemre, ezzel helyet kínálva Mattnek a laptopom társaságában.

-      Ellesztek? – kérdeztem. – Aztán csak semmi rosszalkodás. Nem akarom, hogy letartóztassanak, mert betörsz a Nasahoz vagy ilyesmi.

-      Sosem kapnak el élve – mondta egy nevetés kíséretében. Kikaptam a szekrényből egy szabadidőnadrágot, meg egy pólót, és a karomba vettem őket.

-      Nem gond, ha lezuhanyozok? – kérdeztem. Szívesen fürödtem volna a nagy kádban, de akkor túl sokáig bent lettem volna, és nem azért hívtam ide Mattet, hogy várja, amíg megfürdök.

-      Semmi gond, csak bátran. Nem lesek – emelte magasba a kezeit, jelezve, hogy ártatlan.

-      Ne is! – Becsuktam magam után az ajtót a fürdőszobában, és bezártam. A biztonság kedvéért. Ledobtam a ruháimat, és bemásztam a zuhany alá. Megnyitottam a meleg vizet, és élveztem, ahogy végigfolyik rajtam. Imádtam meleg vízben zuhanyozni. Nem időztem sokáig, megmosakodtam, gyorsan megtörölköztem, egy rendezetlen kontyba raktam a hajamat, és kimentem Matthez. Ő felkapta a fejét, amikor kiléptem a fürdőből, és végignézett rajtam, aztán rám mosolygott.

-      Csinos vagy – mondta, és visszafordult a laptopomhoz, amin éppen valami számomra idegen tevékenységet folytatott.

-      Köszönöm – mosolyogtam. Leültem az ágyra, és a kezembe vettem a  könyvet, amit reggel olvastam.

-      Holnap lesz már órád? – kérdezte, de nem fordult felém, vadul gépelt valamit.

-      Lesz bizony, délelőtt is, és délután is.

-      Nekem is – mondta.

-      Azon gondolkodtam, hogy talán kéne valami részmunkaidős munkát vállalnom. Mi a véleményed? – kérdeztem, és a könyv mögül rá kukucskáltam.

-      Nem hangzik rosszul. De hogy jutott ez eszedbe? – kérdezte, és ezúttal megfordult a széken. Az ölembe tettem a könyvet, az ujjaimat a lapok közé raktam.

-      Hát, csak úgy gondoltam, felelősségtudóbb leszek, ha lesz egy munkám. Nem így gondolod?

-      Majdnem tizennyolc évesen nem érzed magad elég felelősségteljesnek? – kérdezte mosolyogva.

-      De, csak gondoltam rá. Meg hát, az a pénz sem tart örökké, amit kaptam. Szóval gondoltam, kipróbálnám magam… Szerinted rossz ötlet?

-      Szerintem nem. Jól hangzik, biztos ügyes is leszel – bíztatott.

-      Holnap segítesz nekem keresni valami munkát?

-      Segítek, amiben csak kell – felelte, és felállt a székről. A laptopomon kilépett mindenből, amit megnyitott, eltűntette minden nyomát annak, hogy valaha is hozzányúlt. – Most ha nem gond, magadra hagylak. Pihenned kell, holnap ezek szerint hosszú napnak nézel elébe. – Rám mosolygott, odalépett hozzám, és megpuszilta az arcom. – Jóéjt, Nina!

-      Jóéjt, Matt – feleltem egy kicsit elpirulva. Kikísértem a szobából, és becsuktam utána az ajtót. A laptopról még írtam egy e-mail otthonra, hogy jól vagyok, és ne aggódjanak miattam, remek helyem van. Ezután befeküdtem az ágyba, jól betakaróztam, és rögtön el is aludtam.