Az elkövetkezendő hetek hihetetlenül jól teltek. Rengeteget kószáltunk a városban hárman, eljártunk együtt ebédelni, vagy parkba, vagy csak simán róttuk az utcákat egymás társaságában, vagy éppen egy lépcsőn ücsörögve nevetgéltünk. Annyira boldog voltam, hogy újra egymásra találtunk. Nem hittem, hogy valaha valami elromolhat. Nos, tévedtem.

Egy nap Matt kopogott az ajtómon, széles vigyorral az arcán. Még délelőtt volt, a haja rakoncátlan tincsekben állt szanaszét, de nem állt rosszul neki. Melegítőben és egy egyszerű pólóban volt, mint jómagam.

-        Hello, Csipkerózsika! – köszöntöttem, ahogy belépett a szobámba, és leült az ágyra. Elég ideje voltam itt ahhoz, hogy otthon érezze magát, de mégse legyen kellemetlen, hogy a szobámban van.

-        Ha-ha-ha – mondta cinikusan, de nem volt megsértődve. Mosolygott, mint mindig, és ez engem is felvidított. Olyan volt, mint egy boldogságreaktor.

-        Mi hívott szerény hajlékomba szombaton, korábban mint hajnali dél? – kérdeztem viccelődve.

-        Látom, csipkelődős kedvedben vagy ma reggel, nehogy visszakapd!

-        Nagyon félek – feleltem, és rettegést imitáltam, a két kezemet a szám elé raktam, mintha rágnám a körmömet. Mások valószínűleg idiótának néztek volna, ha így viselkedek, de Matt nem. Ő is így viselkedett, és ez jó érzés volt.

-        Félhetsz is! Na, de nem azért vagyok itt, hogy üres fenyegetőzéseket tegyek arról, hogy tudom, hogy nagyon csikis vagy. Azt akartam kérdezni, nincs-e kedved megnézni egy filmet. Valamelyik nap láttam egy jó reklámot, és szerintem érdekelne téged a film – mondta gyorsan, kicsit zavarban. Furcsa volt a félig elpirult Matt az előző határozott, csipkelődős Matthez képest.

-        De, persze, hogy lenne kedvem! Melloval beszéltél már? – kérdeztem izgatottan, mire ő ideges nyögést hallatott, és az ujjai közé fogta az orrnyergét. Idegesnek tűnt. – Öhm… rosszat mondtam? – kérdeztem értetlenül, ahogy hirtelen idegesbe váltott az addigi boldogság generátor Mattről.

-        Dehogy, csak… - kezdett bele a mondandójába, miközben a padlót bámulta – gondoltam, elmehetnénk ketten, tudod. Amióta felfedeztük Mellot, nem is vagyunk kettesben, szinte soha – mondta, de aztán kicsit kikerekedett a szeme, mintha valami olyasmit mondott volna, amit nem akart. – Ne érts félre, nagyon örülök, hogy újra együtt vagyunk, mi hárman. Csak, szeretnék időt tölteni veled… - A mondat végén a hangja elhalkult, és lágyan rám nézett. Ha nem ismerném, azt mondtam volna, hogy elpirult. Féltem arra gondolni, milyen dolgok rejtőzhetnek  a szavai mögött. De barátok voltunk, és szerettem Mattel lenni. Nem mondhattam nemet.

-        Nem kell magyarázkodnod, Matt – feleltem, és a szemébe néztem. – Halljam, mi az a film?

-        Eljössz velem? – kérdezte, és a mosoly újra kiült az arcára.

-        Persze, hogy el. Nem okoznék csalódást neked – feleltem, és széleset mosolyogtam rá. – Tudod, bármi bánt, nekem elmondhatod.

-        Nem bánt semmi, hiszen itt vagyunk, nem? – kérdezte tőlem, mire én pirultam el. Folyton ezt csinálta. Állandóan elérte, hogy elpiruljak.

-        Mikor lesz a film?

-        Este, ha minden igaz nyolckor kezdődik. Megfelel?

-        Tökéletesen – feleltem. – És, addig mihez lenne kedved?

-        El kell intéznem ezt-azt, szóval majd felhívlak, ha végeztem, rendben?

-        Aztán csak semmi illegális cucc – feleltem nevetve.

-        Sosem kapnak el élve! – felelte gonosz kacajt imitálva, aztán egyedül hagyott a szobámban. A délelőtt további részét olvasással töltöttem, írtam egy e-mailt otthonra, hogy minden rendben velem, és nem kell aggódniuk. Aztán böngésztem egy kicsit az interneten, amikor megcsörrent a telefonom. A kijelző Mello nevét mutatta, úgyhogy örömmel a hangomban vettem fel.

-        Haló?

-        Hello, Nina. Nem zavarok? – kérdezte a hang a telefon másik végén.

-        Sosem zavarsz! – feleltem boldogan, és lecsuktam a laptopomat.

-        Ezt jó hallani. Mi a helyzet?

-        Semmi érdekes, de azért hívtál, hogy arról csevegjünk, hogy mi a helyzet? – kérdeztem lényegretörően, ami talán kissé mogorvára is sikerült, pedig nem voltam mérges.

-        Dehogy. Csak azt akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved csinálni valamit ma. – A kérdés vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Szívesen mondtam volna, hogy de, nagyon is, viszont Mattnek már megígértem a mozit, és nem akartam megbántani.

-        Lenne, de már van dolgom, ne haragudj – feleltem kissé bizonytalanul, mire a vonal másik végén rövid csend következett be, és azt hittem, Mello lerakta.

-        Öhm… rendben, asszem – felelte összezavarodottan a telefonba. – Titok? – kérdezte óvatosan, nem akart tolakodó lenni, de megölte a kíváncsiság, a hangján hallottam.

-        Nem, nem igazán titok – feleltem. Újabb csend volt a válasz. – Mattel moziba megyünk pár óra múlva.

-        Moziba? Mattel. – Az utóbbi nem volt kérdés, inkább lesújtó kijelentésként hatott, amitől valamiért rosszul éreztem magam. Furcsa volt ez az egész. Az egész nap.

-        Igen, ezt mondtam – feleltem összeráncolt szemöldökkel. – Valami baj van? Furcsa vagy.

-        Dehogy… - ideges nevetést hallatott – semmi baj nincs. Akkor majd máskor, rendben?

-        Abszolút. Vigyázz magadra!

-        Te is. Szia – mondta, és kinyomta a telefont. Felhúztam az egyik szemöldököm, és leraktam a telefont az asztalra, és a tenyerembe temettem az arcom, úgy támaszkodtam. Furcsa nap. Próbáltam összerakni a dolgokat, de nem ment. Nem voltam hülye… egyszerűen a saját vágyaim elvakítottak. Az, hogy minden ugyanolyan legyen, mint volt. Azt hiszem, semmi sem lesz ugyanolyan, mint volt. De próbálkozni lehet, nemde? Ezzel nyugtattam magam. Hogy én mindent megteszek azért, hogy olyan legyen, mint régen. Azt akartam, hogy mi hárman boldogok legyünk, együtt. Ezen elmélkedtem, amikor ismét megcsörrent a telefonom. Matt volt az.

-        Szia, Matt – feleltem egy sóhajtás kíséretében.

-        Hé, jól vagy? – kérdezte aggódóan.

-        Persze, semmi baj. Mi a helyzet?

-        Végeztem, nemsokára ott leszek érted, oké? – ahogy ezt mondta, rögtön rápillantottam az órára, ami már fél hatot mutatott. Te jó ég, hova tűnt a nap?

-         Nagyjából mennyi időm van összekapni magam?

-         Amennyit akarsz, tudok várni. A film még nem most kezdődik.

-        Azért sietek majd. Gyere be nyugodtan a szobába, ha véletlen nem nyitnék ajtót, akkor fürdeni fogok, de nyugodtan várj itt, oké?

-        Tökéletesen – felelte. – Akkor, nemsokára látlak!

-        Naná, sietek – feleltem, és leraktam a telefont.

Gyorsan kinyitottam a szekrényemet, és valami csinos ruhát kerestem. Nem vehettem fel a szokásos koptatott farmeromat, az ciki lett volna. Találtam egy csinos harisnyát, kikaptam a szekrényből egy szoknyát, meg egy farmerdzsekit. Ez megteszi, gondoltam. Bevittem a holmim a fürdőszobába, és már be is álltam a zuhany alá. A víz jó forró volt, igazán kellemes. Megmostam a hajam, és jó alaposan magamra dörzsöltem a kedvenc tusfürdőmet, hogy az illata ne szökhessen el. Ahogy így tevékenykedtem, hallottam a szobám ajtaját kinyílni, és rájöttem, hogy a fürdőszobáét nem zártam be. A szívem kihagyott egy ütemet, ahogy az zakatolt a fejemben, hogy: Istenem, csak ne gyere be, Istenem, csak ne gyere be. Ledermedve álltam egy darabig, aztán megbizonyosodtam róla, hogy Mattnek nem áll szándékában rám törni, miközben zuhanyozok. Az eddigi tempót megdupláztam, és így nagyjából öt perc múlva már ruhában álltam, viszont a hajam csurom víz volt. Kikukucskáltam az ajtón, és Matt ott ült az íróasztalomnál, felém nézett.

-      Hello – mondta.

-      Szia – feleltem szégyenlősen. – Még egy kis idő, mire megszárítom a hajam – közöltem vele, mire ő bólintott.

-      Csak nyugodtan. – Épp, hogy kimondta, már csuktam is be az ajtót, és megkerestem a hajszárítót. Negyed óra múlva kiléptem a fürdőszobából, teljesen készen álltam a mozira. Matt lassan elmosolyodott, ahogy rám nézett.

-      Gyönyörű vagy – mondta, és felállt a székből. Közelebb jött hozzám, és én már nem tudtam állni a pillantását, elfordultam. Az arcom égett, a fülem lángolt.

-      Nagyon értesz hozzá, hogy kell zavarba hozni engem – mondtam kuncogva.

-      Aranyos vagy ilyenkor – felelte. – Mehetünk?

-      Abszolút készen állok – feleltem, bevágtam néhány holmit a táskámba, és felvettem a kulcsomat.

-      Akkor indulás – válaszolta Matt.

Lassan lesétáltunk a lépcsőkön, majd az utcán kanyarogtunk a legközelebbi buszmegállóig, ahol felszálltunk egyre, és rövid utazás után már ott is voltunk a mozinál. Matt nagylelkűen megvette a jegyeket, viszont ragaszkodtam hozzá, hogy én veszek nasit. A film izgalmas volt, egészen a végéig nem tudtam, hogy fognak végződni a szálak. Szerettem az ilyen filmeket, igazi ritkaságok voltak. A mozi után sétálgattunk még egy kicsit, nagyon jól éreztem magam. A kollégium épülete előtt ismét megálltunk, mint aznap éjjel. Matt ismét rágyújtott egy cigire, én pedig élveztem a tavaszi levegőt – pár méterrel távolabb tőle, amíg el nem oltotta a cigit. Utána visszamentem mellé, és leültünk a kis kőlépcsőre.

-      Nagyon jól éreztem magam veled – mondtam mosolyogva, ami látszólag nagyon boldoggá tette.

-      Nálam nem jobban – felelte. Az a nézés… folyton az a nézés. Nem akartam érteni.

-      Beszéltem ma Mellóval – tereltem a témát. Nem akartam tudni, hova vezet az a beszélgetés.

-      És? – kérdezte meglepetten. – Valami baj van?

-      Nem, csak kicsit furcsa lett, amikor megemlítettem, hogy moziba megyünk – feleltem, miközben összeráncoltam a szemöldököm. Mattre néztem, akinek az ajka vonallá préselődött, úgy nézett ki, mint akit nagyon bánt valami. – Rosszat mondtam? – kérdeztem?

-      Dehogy, Nina. Mindig olyan aranyos vagy, hogy azt hiszed, rosszat csináltál – nevetett.

-      Csak nem akarok elrontani semmit – ismertem be.

-      Sosem tudnál – felelte, aztán felkelt a lépcsőről. – Gyere, ideje aludnod – mondta, és én nem ellenkeztem.